Egyszer volt, hol nem volt, volt egy film, amit úgy hívtak, hogy Rendőrakadémia. Ez így nem igaz, mert volt vagy 80 része, de az igazi ebből is az első volt. Emékszünk Michael Wislow-ra (balra) és hogy milyen jó kis hangokat tudott utánozni. Igazából volt amikor azt gondoltam, hogy csak trükk, de aztán rájöttem, hogy tényleg tudja adni ezeket a hangokat.
- Television (Tennis)
- Police Academy
- Kung Fu Movie
- Hendrix, Rave és egyebek
Aztán itt a Beatbox, ami szintén hangutánzásról szól, az 1980-as években még csak egyszerűen a dobgépek hangját utánozták, 1990-es években jött divatba a már ismert dalok utánzása, az 1990-es évek végén a szájdobosok kifejlesztették, hogyan kell egyszerre több hangot utánozni. Az első ebben Rahzel volt. Aztán itt van a francia származású Joseph (képen), aki alaposan meglepte a francia megasztár zsűrijét. Roxorloops pl. sok reklámot is lenyomott, élő példa rá, hogy nem csak nagy mellkassal lehet ezt jól csinálni.
Aztán vannak itt még érdekes ötletek, például Greg Patillo-tól a Bigyó felügyelő zenéje fuvolával és szájdobbal, vagy a Super Mario, vagy a Hardknock Life (eredeti).
Ha már itt tartunk mindeképpen érdemes megemlíteni a Jeff Dunham nevét, aki nem zenélésre használja a száját, de beszélni tud száj használat, pontosabban szájmozgás nélkül. Ha ez még nem lenne elég a poénjai fergetegesek és még bábozik is közben. Achmed talán a legjobb bábuja. Mindegyik bábunak más hangszínt kölcsönöz.
Walter for president! :)))))