A BKV sztrájk miatt sok autó tengődik az utakon, főleg csúcsforgalomban, mivel senki nem bízik a buszokban, villamosokban, az is autóba pattan, aki egyébként nem szokott. Ám aki autóba ül, annak se mindig fenékig tejfel az utazás... végeláthatatlan dugók, az autósok keresztbe lógnak a kereszteződésekben, így a mások útvonal is áll... nyomják a dudát, mintha attól bármi is megoldódna. Ilyen hangulatban telt a tegnapi nap is. A lakásba pár dolgot mentünk venni Anyámmal az Obiba. Találtunk is, vettünk is, és már jöttünk is el onnan. Savoya park-ból a lakásig sosem használom a Fehérvári utat. Azon a kurva szakaszon több luk van az útban, mint ahányan laknak a kerületben. Ilyenkor átmegyek a Tétényire a Kondorosi úton. Ott aztán egy jobbos és csak egyenesen. Andor utca kereszteződése jött. Rutinból ismerek itt is már minden kis úthibát, be se kötöttem magam, mert nem nagy táv. Itt ugye az Egér út felé szeretnének távozni az őrületből a csendes kis külvárosi kertes házukba a kiscsaládos emberek. Emiatt a bal sáv mindig áll és várja a sorát, hála a telizöldnek. A jobb sávon mindig lehet azért haladni. Épp zöld is volt. Gázt neki!
Kb. 20 méterre járhattam a kereszteződéstől, amikor a franc tudja hova igyekezett egy szedán Megane (nevezzük Kamikaze-nak), keresztbe előttem befelé a város irányába, de anélkül, hogy kinézett volna, vagy kibújt volna lassan, hogy lásson. Persze a KRESZ órákon próbálják a fejébe verni az embernek, hogy elsőbbsége mindig a főútvonalon egyenesen haladónak van, ráadásul már ránevelhette az embert a belváros is a beláthatatlan jobbkezeseknél a csúsztatott kuplunggal csorgás varázslatos módszerére. Hát a kis Kamikaze barátom nem volt eme tapasztalat birtokában. Nyugodtan bevonult a sávomba, a baj csak az, hogy én meg toltam a szelet vagy 80-90-el, az út kissé hepe-hupás, így a gumi vagy az úton van, vagy nem. Eszemben sem volt dudálni, tapostam a féket, izzadt a blokkolásgátló, volt dolga a futóműnek is, hogy az egyenetlen talajon próbálja tartani a kereket, de ez közel sem volt elég, hatalmas lendülettel csúszott az autóm a keresztben vánszorgó bádogdoboz felé. Az utolsó pillanatban sikerült a lábamat meggyőznöm, hogy engedje el a féket (na nem azért, hogy ha már liba akkor szóljon jó nagyot), rántottam a kormányon egy öleset balra, ahol a belső sávban várakozók és Kamikaze barátom között esélyem volt átmenekülni. Talán jobb is, hogy nem a dudát kezdtem keresni, mert annak az lett volna a vége, hogy bevágja a féket az út közepén.
Visszatérve, a szlalomtól az autóm segge el is kezdett kissé sodródni, kellett ellenkormányozni is, de valahogy sikerült betalálnom a lyukba. Sikerült anélkül kikerülni a Kamikaze-t, hogy bárhol egy kis festék is lejött volna. Utána volt csak meredek még látni, hogy milyen lendülettel szaladt tovább az autóm. Ha ezt a lendületet mind a Kamikaze fogja fel az oldalával, hát azt kalapálhatták volna egy ideig, hogy abból újra autó legyen. Gurulunk tovább, az első reakcióm az volt, hogy torkom szakadtából elkezdtem röhögve ordítani, mint aki megnyerte az olimpiát. Aztán elkezdtem csacsogni valamit Anyámnak, fogalmam sincs mit, de nem hiszem, hogy sok értelme volt. Ő csak 20-30 másodpercig néz maga elé némán. Majd hagyom kicsit szóhoz jutni, mikor ennyit mond:

- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy bepisiltem?
:D :D :D Erre én csak annyit mondtam:
- Azt hiszem azt, hogy ez lenne a legkevesebb.

Persze csak feltevés volt, nem nedvesítette meg a kárpitot. :)

Viszont ezután következtek a kellemetlen percek. Amikor végig gondoltam, én mit hibáztam, mit tanulhatok az esetből. Talán már 200 000 km-t is megtettem több féle autóval, voltak már húzós helyzeteim és egy már menthetetlen is. Mindez jópár év alatt, amióta kormányok mögött ülök, de tök mindegy is, mennyit vezetett az ember, ha olyan helyzetbe kerül, amiből nincs kiút.
Nézzük csak. Nem voltam bekötve, gyorsan mentem, utasom is volt. Hiába mondanám, hogy a másik volt a hibás. Mindketten hibáztunk és ez egy helyen, egy időpillanatban halálos koktél tud lenni. Ha pl. a Kamikaze mögött egy másik bátor társa is megpróbált volna átmenni, nem lett volna hová menekülnöm. Ha a dudát nyomom, ugye megijed előttem szerencsétlen és annak az lett volna a vége, hogy Anyám és én is belenézünk a lufiba közvetlen közelről. Nekem térdtörésem, orrtörésem, bordatöréseim lennének (öv nélkül), na meg egy rendesen legallyalt autóm és abba már bele se merek gondolni, mi lett volna, ha Anyám sincs bekötve. Szóval hajszál híján a kórházban kötöttünk ki, ahelyett, hogy longdrinket szopogatok a gép előtt és írom most ezt a post-ot.

Szóval langsam, és jobb, ha az úton felkészülsz arra, hogy más hibázni fog és neked kell mentened a helyzetet.