Rendszeresen olvasgatom a Filmfobia blogot. A legtöbbet posztoló srác, a Freakin' cikkjeiben mindig találok olyan részeket, amikre szemtől szemben állva azt mondanám: "Ahogy mondod, barátom! Íííígy ahogy mondod." Így aztán többször előfordult már, hogy ő rátalált valami filmre, jól megírta a véleményét, tetszett, ezért megnéztem. Nyugodtan olvasom a cikkjeit, nem akar spoilerezni. Mindegy, hogy a film megnézése előtt, vagy után olvasok nála. Legutóbbi ilyen a The Last Kiss volt. Nem mondhatnám, hogy nagy kedvelője vagyok a romantikus filmeknek, legalábbis nem annak a fajtának, amiket okád ki magából az álomgyár, mégis ennek a sztorija megfogott. Sejtettem, nem egy szokványos film lesz, ahogyan Freakin' írta. Idézem: "Ezt a történetet mintha az élet írta volna." És tényleg. Nincs kapcsolat gondok nélkül és van az a kapcsolat, ami csak gondokból áll. Sosem az történik az életben, mint azokban az igazi hepiendes szarokban. Ez tényleg valós, valósak a reakciók, a történet zseniális, szinte semmi csavaros és meglepő nincs benne, mindig sejteni lehet, hogy mi fog történni, de mégis ezt bemutatva ettől szép és szagos az egész. Kicsit kezd unalmassá válni már az, hogy a forgatókönyvírók és rendezők úgy érzik, meg kell lepniük a nézőket és ebben különösen nehéz dolguk van, mert sok filmet látott már a néző. Nem kell! Főleg nem akkor, ha bugyután hat... kedvenceim a mosdós tükrösajtós szekrényes jelenetek... Attól nem lesz meglepőbb, ha nem elsőre, hanem másodikra történik meg az ijedelem... ok, akkor nagy hangot durrantunk a néző fülébe, mert annak bizony el kell emelkedni a díványról. Köszönjük, ok, nyert a rendező úr, diadalittasan hátradőlet, meg tudott ijeszteni, de ez már szánalmas. Nézzétek csak meg ezt a filmet és érteni fogjátok, miről beszélek.

Ja és itt olvastam róla először:
http://filmfobia.hu/archives/2010/01/21/Az_utolso_csok_the_last_kiss_2006_kritika/