Az utolsó céges bulink
Tekintve, hogy nálunk most új vezetők érkeztek és ők kitalálták, hogy mördzsöljünk össze pár kisebb leányvállalatot és alakítsuk át azok szerkezetét, megszűnünk úgy létezni mint eddig és megszűnünk ott dolgozni, ahol eddig. Gyakorlatilag olyan, mintha csődöt jelentene egy cég és a dolgozói kisebb csoportokban szétszélednének. Persze mégsem, csak épp egy nagyobb cégbe megyünk bele. A cég kis történelmében ez már legalább a 4. költözés. Igazából ilyenkor, amikor 2 cég költözik, mindig fújnak egymásra, mint a macskák. A dohányzóban kibeszéljük a másik bandád, elmondunk róluk minden rosszat és biztosan épp ugyanígy van ez visszafelé is. Pedig már megszokhatnánk lassan. Úgyis mindig az van, hogy először nézünk egymásra csúnyán a szemünk sarkából. Aztán megtörténnek az első közös bulik, beszélgetések, berúgások és mire ott tartanánk, hogy a csapat kezdene összeszokni és egy cégként dolgozni és összetartani, jön egy újabb vezető újabb felfogásokkal, aztán kezdődik megint előről.
Hát ezzel a hangulattal vágtunk neki az utolsó céges bulinak. Ha pedig céges buli, akkor annak bizony alapot kell szolgáltatni. Ezúttal én láthattam vendégül a kiscsapatot. Előtte elmentem bevásárolni. Vettem közepes minőségű vodkát, lime nem volt, maradt a citrom, meg gyömbért és máris hazafelé vettem az irányt. Még a kocsinál lent felhívtam a csapatot, merre tartanak. A "Jójó... mindjárt indulunk..." mondatot már jól ismerem. Felmentem a gondosan beágyaztam a hűtőbe és leültem a tv elé. Téli olimpia síugrás gyakorlás ment éppen. Szerencsétlenek küzdöttek a széllel ezzel szemben én az álmok ellen küzdöttem. Egyre laposabbakat kezdtem már pislogni, mikor a kapucsengő Für Elise dallama kimosta az álommanókat a szemgödrömből. Pattantam fel és felkaptam a kapucsengő kagylóját.
"Ki az mit akar?"
"Elnézést, szórólapot hoztam, megkérhetném, hogy beengedjen?"
Na itt kezdtem el szakadni a röhögéstől... régen ezt a mondatot szórólapozáskor milliószor elmondtuk G ügynökkel. Feljöttek és elkezdtem gyártani a long drinkeket, elkezdtünk inni. Meséltük a szorikat, a poénokat. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Alig készítettem el párat, visszafordultam és egy pohár már szinte biztosan üres volt. T ügynök közben zenéket keresett a gépemen és elkezdte bömböltetni a nappaliban. A főnököm immáron a szomszédaim kedvence lehet. :)
Elérkezett volt az idő, gyorsan vasaltam egy kicsit, közben G ügynök hívta a taxit. Lementünk, megbeszéltük az útvonalat és gyorsan már ott is voltunk. Első dolgunk a wc felkeresése volt. Úgy mentünk befelé, mintha ott osztanák a fizetést. Majd irány a társaság felkeresése. Kabátot le... ment a beszélgetés, egyesek kajáltak, mások ittak, volt aki csak beszélgetett és voltak páran akik el se jöttek (pl. Megbízhatatlan S).
Körülnéztem gyorsan, ki van itt, ki nincs. Nolám... eljött a Csinicsaj is. Pedig eddig még nem láttam céges buliban. Ez persze az én hibám is lehet. :) No sebaj, az utolsóra azért eljött. :) Szingli kiéhezett férfitársaim persze egész este szórakoztatták. :)
Én persze fotózni kezdtem, bár hamar elkerült tőlem a gép és járt körbe. Én kezdtem a fáradságtól és a negyed üveg vodkától rosszul lenni. Egyre lentebb csúsztam a székben és felfordult a gyomrom a látványtól, ahogy a srácok félrészegen két pofára nyomták befelé a svédasztal mindenféle származású színű szagú sajtját. Két éve karácsonyi bulin iszonyatos íze volt mindezeknek a sajtoknak visszafelé, úgyhogy gondoltam, inkább nem ismétlem meg ezúttal is. Kis idő múlva kezdtem jobban lenni, az álom kezdteismét elhagyni a szememet. Majd természetesen mit kell ilyenkor csinálni? Megnézni mit adnak italbónért a pultnál. Captain Morgan, gyömbér, lime, jég. Erre esett a választás, gyakorlatilag innentől csak ezt ittuk. Enyhén túróra emlékeztető ízével azonnal megszeretteti magát, csúszik nagyon könnyen (de a másnapi első büfögéseknek már kevésbé lesz ínycsiklandozó íze). Készültek képek, néha szembejött valaki a fényképezőmmel, semmi gond, rólam úgyse szoktak képek készülni, főleg nem jók. Gondoltam majd most hátha... rosszul gondoltam. A társaság kezdett bemelegedni én is kezdtem egyre jobban érezni magam és egyre több dolgot elfelejteni, pl. hova lett a piám, pl. hova tettem Zs ügynök fényképezőjének sapkáját. (később kiderült, hogy az én fényképezőmre)
Jöttek a beállós közös képek, még a Csinicsaj is összeállt velem egy közös képre. :) Fogytak tovább az italok, történtek sírások-rívások próbáltam itt-ott lelket önteni. Bár szerintem senki sem kérte tőlem, így utólag talán picit eltúloztam. :)
Közben elfogyott a bónunk. G ügynök felfedezte, hogy páran már hazamentek, de ha nem is, a fel nem használt sörös kuponjaikat az asztalon hagyták. Tett egy fél karikát az asztalok mellett, majd visszajött két francia paklit is leköröző köteggel a kezében. Megboltoltuk, hogy 3 sörbónért kapjunk egy longdrinket inkább. G ügynök onnantól tőle szokatlanul adakozó kedvű lett. Olyan nagylelkű lett, hogy el is kezdett meghívni embereket. Könnyen lehet ám, hogy valakit a saját italbónjával hívott így meg. Ez persze nem sokat számít, mindenki nagyon hálás volt. Végülis ez olyasmi, mint más faszával verni a csalánt, csak ez amolyan seggnyalás, csak az illető nem is veszi észre, hogy a sajátját nyalja. :)
Szépen elkezdtek hazamenni az emberek. Közben a fényképező akksijait töltögetni kellett a folyamatos vakuzástól. Igazából az egy hetes franciaországi nyaralásom alatt nem készült összesen ennyi kép, mint itt egy este alatt.
Hazamentem taxival, így összesen az egész este alatt 3-4 ezer forint fogyott el taxiköltséggel együtt. Otthon persze eldőltem, mint egy zsák.


Másnap (sajnos tényleg)
7kor csörgött az óra... egészen 9ig úgy, hogy ez engem nem zavart. Persze a fejem zsongott, szédültem, a szemem alatt jókora kofferek voltak. Elkezdtem egy kávét összepakolni. Kissé nehezen, de magamba erőltettem, aztán beálltam a zuhany alá... Ott majdnem állva elaludtam. De lehet, hogy nem csak majdnem. Végülis 11re értem be és nem emlékszem, hogy csináltam volna bármi tartalmasat otthon. Beértem szép lassan. Elsőnek T ügynököt pillantottam meg. Az ablakban ült, a lába az asztalra volt téve, a gerincoszlopa egy kérdőjelre emlékeztetett, az ölében egy papírt tartott, de mégsem azt nézte... valahogy túl fölötte, vagy raja nézett a semmibe. Ráköszöntem. Ilyesmi arcot láthatnak a pszichiáterek, amikor páciensük mélyhipnózisból ébred fel. Ám T ügynök ezzel a lendülettel vissza is zuhant bele. Mentem tovább S ügynök a monitor közepébe bámult kissé tátott szájjal. Amikor rámnézett röhögött... Szeretem boldoggá tenni az embereket, de hogy ezúttal már ezért semmi különöset sem kell tennem az már igazán kétségbeejtő. Mindenki ilyen szörnyen nézett ki és érezte magát, kivéve aki nem volt ott előző este. Vagy, ha ott is volt, nem talált annyi italbónt mint mi. :)
Az irodaeszközök költözése szépen lassan elkezdődött. Kegyetlen lassan tudtunk haladni. Másnaposan senki nem pörgött igazán. Gyarkolatilag minden lehajolásnál vigyázni kellett, hogy ne boruljon ki belőlünk semmi. Így kábelezgettünk egész nap, ki az asztal alatt, ki a wcn ülve.
Rendeltünk kaját, a desszert aspirin volt. Rengeteg idő volt, amikor nem tudtunk semmi hasznosat csinálni. Ezek a legfárasztóbb órák. Ülsz valahol, semmi hasznosat nem tudsz csinálni, szarul érzed magad és az a pár apróság amivel szórakoztatni tudnád magad, már mind unalmas. Épp ilyen lehet börtöncellában ülni. Ez a huzavona 11ig eltartott. Utána úgy néztünk ki, akár a kilukadt gumibabák. T ügynök úgy ült az asztalnál lecsúszva, hogy csak a feje és a karjai látszottak ki, és ezek mind az asztal lapján. Elég abszurd látvány egy elnegyedelt embert látni, ahogy dolgozik a laptopján.
Sztorizgattunk még fél 1-ig, ha épp akadt valami arrébb pakolnivaló, azt megtettük.
Én ekkor elköszöntem, hazavittem a dokit, majd én is haza... Deja Vu! Bumm az ágyba... ismét fél órát töltöttem csak este otthon.

Harmadnap (de csak enyhén)
6kor csörgött az óra... egészen 8ig ez fel sem tűnt. Egy nagy bazmeggel indult ez a nap is. Jöjjön a kávé. Zuhany... itt megint majdnem elaludtam. Valahogy a zuhany rám óriási hatással van. Hol aludni, hol szexelni akarok itt. Na mindegy, igazából itt most egyikre sincs idő. Elkészültem, cucc be a kocsiba és indulás. Mekiben az útra vettem egy kis papírocskába csomagolt szemetet, na meg egy jó adag kávét. Kérdezi tőlem a csaj, hogy 2, vagy 3 deci legyen? Ránéztem a 2 napja maximálisan elhasználódott fejemmel... szívem szerint megkérdeztem volna: "Szerinted?"
Na ne legyünk ilyen gonoszak, a kedves hölgy honnan tudná, hogy én nem-e gyárilag vagyok ilyen elnyűtt cipőtalp kinézetű. "3decit" volt a válasz kicsi, de erőltetett mosollyal.
Megtankoltam, aztán hívom bátyámat, nem veszi fel... fenébe pedig pár papírért be kellett volna ugranom hozzá... Kb. 20 percet haladok a városban, ismét hívom, de nem veszi fel. Fakk... mindegy... neki segítettem volna ezzel végülis. Irány a pálya. Az egész országot viharfelhők lepték el, szakadt az eső és dobált a szél mindent. Hívom Anyámat nem veszi fel... És még én hittem azt, hogy elaludtam. Pár perc múlva visszahív. Rohadt egy idő volt végig. Ömlött a víz mindenhol, úgy két óra múlva bátyám hív. Mondom épp jókor, már kezdtem unatkozni. Még Facebookra is nyomtam ki egy esős képet, de B ügynök azonnal lebaszott, hogy az utat nézzem inkább.
240km.
Finom leves a gyomorba, borotválkoztam gyorsan egyet és irány vissza a pályára. Irány Miskolc. Szar idő végig. Igazából jó régen voltam már Miskolcon és nem szívesen tértem vissza oda.
360km
Sajnos rengeteg rossz emlékemmel vált azonossá ez a város. Ez persze odaérve már annyira nagyon nem zavart. Konkrétan leszarom a múltat és a rossz emlékeket. Céllal jöttem. Irány az egyetlen virágos, amit itt ismerek. Szép virág be a kocsiba, irány nagynéném. Kórházból hazatérése után mentünk meglátogatni. A virággal ilyenkor mindig egy üzenet párosul. "Míg ezek elhervadnak, te gyógyulj meg teljesen!" Cserepes és művirágot nem illik vinni! Egyébként jól van, köszöni szépen. Igazán jó volt őket látni újra. A srácokat is, Petit is. Hoppá és Mamát is... Hazafelé megnyertük őt is. Imádom, aranyos a nagyi, de picit sokat beszél. Sebaj, végülis sikerült olyan témát találni, amiről tudtunk is beszélgetni.
515 km
Nagyi helyére került. Papi már nagyon várta. Egy gyors cigi, pár szó beszélgetés és irány haza.
550 km
Végre lefekhetek kicsit. Evés-ivás. Beszélgetés, tévénézés. Lazítás, blog írás... a francba... már megint elmúlt éjfél!