Na kérem, 4 óriási fan lement a Mecsekbe megnézni a koncertet. Ebből két igazán elvetemült, ketten pedig nem annyira nagyon. 4-en indultunk kicsikocsival. Az új M6-ot is láttuk, röhögtünk egy sort Marikán, hogy nem tudta hol vagyunk. Megérkeztünk végül a szállásra, egy szépen felújított 4 szintes panel kétszobása volt. Tök jó volt. Elugrottunk a helyi plázába szerezni valami száraz tápot, hogy ne a korgó gyomrunkat büntessük csapolt sörrel a koncerten. Aztán elindultunk, 8-ra volt kiírva a koncert, mi még 8:10-kor kérdezősködtünk a helyi fiatalságtól, hogy melyik kocsma mellett kell befordulni a Rókus-domb felé. Persze jól tudtuk, hogy egyik koncert sem kezdődik időben. Megtaláltuk, megvettük az első garnitúra sörünket, még az első zenekari tag, a dobos hangolt, verte a szerkót rendesen, én már azt is lájkoltam. :) Á és M ügynök ledobott egy gyógyjégert is a szép idők emlékére. :D Aztán kerestünk egy szimpatikus fűcsomót és tábort vertünk. 9 után vége lett a hangolásnak, két gyors közös próba után beraktak még egy kis háttérmuzsikát, majd levonultak. Mindenki itta a sörét, van aki már nem bírta a várakozást és gizdán a telefonjáról bömböltette a Stelart. Pár benyomott picsa táncolt a sörpadokon, azt vártuk, mikor gurulnak le a domboldalon sörpadostul.
Aztán elkezdték. Nem erőltetik a németet, az énekes csaj karattyolt valamit néha németül, de többnyire angolul üvöltözte a szokásos dolgokat a tömegnek. Az első ütemekre az első sorban már a félig tele söröspoharakkal ugrálni kezdtek, két ugrás után nem volt benne sör, a fejükön gondolom annál több. A hangosítás tök jó volt, simán élveztük a keverőpult mellett. :D A Coco legjobb számait, a That Swing és még több korábbi albumokról is előadtak párat, annak ellenére, hogy Coco tour volt. Indulás a második sörért közben. Na ezt nehezen adták oda a felkészületlen egyetemista csajok nem találtak már csak üres hordót. Na, de végre megkaptuk. Aztán találtam pólóárust. A sorban előttem lévő csávó bambán kérdi az osztrák eladótól angolul, hogy "ez mi?" és mutat a bakelitre. Mondja a fritz röhögve, hogy ez egy "nice picture to the wall" az állam leesett. Ilyen nincs, gondoltam. Aztán jöttem én, kérdem tőle, hogy van-e nekik igen kicsi méretű póló. Mondja, hogy csak M-es van, de szerinte az is nagyon kicsi. Mondom, ennyire? És mutatok magamra. :D Azt mondja igen, rád is tök jó lesz. Kiválasztottam, kérdem mennyi. Közben elindult a "Tüttüdüttüdüttüdü" (magyarázatot lásd a link mögött), örült neki, látta rajtam, hogy kedves emlékeim jönnek elő. Szóval azt hittem azt mondja 1200, hű mondom csak ennyi? Hát nem, 4200. Na egye fene. Kell nekem! Megkaptam, kaptam matricát is, gőzöm sincs még hova fogom kitenni. Nem szeretem ezt a kitűzős matricázós mániát, egyetlen helyre vagyok hajlandó ragasztani, a hűtő. Na szóval folytatás, sör-cigi-sör-cigi, mozognak a lábak, dobolnak a kezek, lengenek a fejek. A jól megszokott forgatókönyv. Lemennek, aztán visszatapsolnak (a magyar tömeg skandálja az osztrákoknak: Vissza, Vissza, Vissza!), visszajönnek játszanak még egyet-kettőt, aztán lemennek, visszajönnek, nagyon megköszönik, hogy ennyire szeretjük őket, még egyet játszanak, meghajolnak, lemennek. Jön a hazakergetős zene és a nép megindul hazatotyogni, mint a pingvinek. Na itt volt a baj, a haza túl messze volt, meg egyébként is túl korán volt és még csak 3 sör fogyott. Vegyünk és nézzük meg Pécs belvárosát. Gyönyörű város Pécs óvárosa, a többi ugyanolyan mint bárhol máshol. Van itt a török megszállásból maradt dzsámi, szép klasszicista, reneszánsz stílusú épület, a megyeháza, városháza, nemzeti színház, a 4 pupú székesegyház. Mind mind gyönyörűek és impozánsak. Végigfürkésztük a két kerítésre aggatott temérdek mennyiségű "szerelmesek vagyunk" lakatot. Volt ott régi (1820-as) lakat, tissztességes iparos munka (olyan szép ember méretű), volt válságos (teszkós lakat), voltak kis szerelmesek (pár miliméteres Goldbolt feliratú lakat, ez valami helyi mesterüzlet lehet), volt tré (biciklilakat) és volt a nem olyan biztosak magukban értékű (számzáras lakat), tehát mindenféle. Na aztán hazafelé vettünk még 4 sört, mert nekem nagyon kellett, ebből 3-at másnap visszahoztunk magunkkal. :D
Alvás közben azt hiszem piszkosul sikerült megfázni, hogy ismét egy takaróhuzattal aludtam magamon kisgatyában, majd vacogásra keltem és megoldottam a dolgot egy plusz törölközővel.
Másnap ittunk egy borzalmas kávét, zuhany, pakolás indulás. A belvárosban még szerettünk volna betolni valami reggelit. Voltak extrém álmok, mint fahéjas tejberizs, rántotta. Meg is beszéltük, hogy nyitni fogunk egy jó reggeliző helyet, ha felnövünk. Az én álmom félig teljesült, a főzelékről elkértük a tükörtojásokat. :D
Ennyi volt, jó volt, ismét egy remek élmény a memóriám üveges szerkényébe!
Képek: http://picasaweb.google.com/labigabi/PecsParovStelar
 |
--Art Blakey At the Jazz Corner of the World, Blue Note, 1959. |
